Sosem voltunk nagy pizzafogyasztó család, talán pont ezért számított nálunk mindig ünnepnapnak, ha Édesanyám rászánta magát a tészta begyúrására. Aztán ahogy kezdtem ismerkedni a főzéssel rájöttem, hogy gyerekjáték elkészíteni, pláne ha egy pofon egyszerű alaprecept áll a rendelkezésünkre. Hogy hova akartam kilukadni, nem tudom, a lényeg, hogy nemrég fedeztem fel a karfiol igazán változatos felhasználási lehetőségeit, többek közt a pizza alaptésztát is remekül kiváltja. És ez nem csak fanyalgós kényszermegoldás, hanem egyszerűen zseniális! A végeredmény nem lesz markánsan karfiolos, pláne ha az ember mindenféle földi jót pakol rá. Táplálónak tápláló, de nekem annyira ízlett, hogy egymagam faltam be az egészet. Érdemes kipróbálni, mert tényleg nagyon finom.
2015. szeptember 8., kedd
2015. szeptember 7., hétfő
Görög joghurt házilag
Mostanában már a csapból is a görög joghurt folyik (és pankó morzsa), minden főzős műsorban ezzel főznek, a blogokon ezekről áradoznak. És nem véletlenül! Sokkal krémesebb az állaga és a sűrűsége miatt jóval nagyobb körben felhasználható, mint a híg "magyar" társa. Például krémdesszerteknél sokkal stabilabb a krém ezzel, de szokták sajttortákba is tenni, a mascarpone helyett. Egy a lényeg, ez egy remek termék, ami ráadásul pofonegyszerűen előállítható otthon is.
2015. szeptember 5., szombat
Sajttal töltött kakukkfüves körte
A sajt és a körte remek páros, ezt már régóta tudom (pl. fagyi, husi). Most egy jópár éves receptötletemet valósítottam meg, noha kicsit eltértem az eredeti tervtől. Van ugyanis egy füzetem, amibe évek óta ötleteket, receptpalántákat írogatok, rajzolgatok. Anno egy fehérborban posírozott körtekelyhet képzeltem el, amit kakukkfüves camembertes-tejszínes krémmel töltöttem volna. A tetejére a terv szerint szikkadt kenyérmorzsa került volna, majd az egész be a sütőbe. A teteje ropog, a belseje krémes, a körte pedig ress... A fogyókúrám miatt most a morzsát el kellett hagynom, és a tejszínes camembertes krémet is hanyagoltam, helyette egy egyszerűbb és lustább verziót alkalmaztam. Egyszerűen egymásra pakoltam az összetevőket, amik keverés nélkül is szépen összeolvadtak. Nagyon finom, érdemes kipróbálni.
2015. szeptember 4., péntek
Az én ínyenc snack salátám
A McDonald's-ban van egy nagyon jó saláta, ami az ínyenc snack saláta névre hallgat. Az összetétele nagyon tetszik, ám az ára kevésbé, így kitaláltam, hogy megalkotom itthon és feltuningolom pár alkotóval. Így került a sonka helyébe maradék sült hús, a tetejére pedig zsályachips. Mindezt pedig egy bazsalikomos-fokhagymás öntet öleli körbe, szépen kiegészítve a főtt tojást, salátát és a pirított szalonnát. Nagyon laktató saláta, érdemes kipróbálni!
2015. szeptember 3., csütörtök
Mentás csokiparfé
Úgy hozta az élet, hogy nemrég a békéscsabai piacon jártam. Vettem egy szép tányért, csorgattam a nyálam egy gyönyörű aprócska bádogkancsóra, meg amit ilyenkor az ember lát. Mikor már fáradtan az utolsó köröket róttuk megpillantottam egy zöld fűszer árust. Mentem volna tovább, amikor megütötte a szemem a "csoki menta" felirat. Az milyen? kérdeztem félhangosan, mire az eladó, kihasználva megingásomat rögtön tukmálni kezdte az áruját. Szagoljam meg, kóstoljam meg, meg ami ilyenkor jönni szokott. Az illata olyan volt, akár az After Eight csokié, ami hatalmas kedvencem. Így hát vettem egy cseréppel. Hogy mi lesz belőle azt már az első pillanatban tudtam: csokifagyi. Vagy parfé. Vagy valami hideg csokis valami. Így alakult ki ez a finom csokiparfé, ami igazából szigorúan véve nem parfé, hiszen nem tartalmaz tojást, de mégis annak hívom, mert számomra az a parfé, ami formában készül el. Nagyon nagyon jóízű a végeredmény, olyan After Eight-parfé. :) Állagra akár a fagyasztott csokimousse, imádni való!
2015. szeptember 2., szerda
Mákos nudli fahéjas szilvaöntettel
Nem különösebben szeretem a mákot, de ez szerintem csak az agyon sózott, olajban tocsogó cukorrögös menzás mákos tésztának köszönhető. Egészben kifejezetten szeretem a textúráját, amikor egy picit roppan az ember foga alatt. Ez a tészta zseniális így! Az ötletet Mautner Zsófi egyik szakácskönyvéből merítettem. A tészta a már megmutatott szilvás gombócé, de nudliként is szuperál. Érdemes bevetni, amíg még tart a szilvaszezon. Persze a mártást simán le is lehet cserélni lekvárra... Aki intenzívebb mákos ízt szeretne darált mákot tegyen hozzá.
2015. szeptember 1., kedd
Expressz lángos (liszt nélkül)
Nemrég kísérleteztem ki ezt a tészta alapreceptet, amit akkor még kenyérlepényként ettem, humusszal mártogatva. Azóta többször elkészítettem, többek között így, lángosként is. A tészta távol áll az eredeti, élesztős tésztától, viszont nagyon jó ízű és remekül pakolható rá mindenféle. Előnye a hagyományos lángoshoz képest, hogy rendkívül gyorsan, 5-10 perc alatt elkészíthető, és nem nagyon kell bele extra hozzávaló sem. Az egyetlen igazán fontos tanácsom az, hogy kacsa/liba zsírt érdemes használni, mert ez egy isteni finom telt ízt ad majd a falatkáknak. Érdemes kipróbálni, mert gyorsan elkészül és nagyon nagyon finom is.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)