2016. június 3., péntek

Banános eperfagyi (mindenmentes, gép nélkül)

Újabb epres desszert, ráadásul olyan, amit ha most előkészítünk, akkor ehetünk akár télen is bűntudatmentes eperfagyit. Jól hangzik, ugye? És még nem is mondtam, hogy két összetevős. Hogy mi az a kettő? Nem árulok zsákbamacskát, hiszen a címből kiderül. Annyit tennék hozzá, hogy nulla munka, nulla hozzáadott cukor, nulla hozzáadott adalékanyag, minimális költség (ha szezonban készíti az ember), DE egy igazán krémes, nagyon finom fagyit kapunk. Egyetlen kötelező kelléke az aprítógép, ezzel lesz igazán jó az állaga. Turmixszal és botmixerrel is lehet próbálkozni, de azokhoz általában szükség van némi folyadékra, hogy tudjon dolgozni ezért ezeknél inkább azt ajánlom, hogy csak a banánt fagyasszuk le és a friss eperrel turmixoljuk, de egy kicsit több időre van szüksége utána a fagyasztóban. :) 





Hozzávalók (4 gombóchoz)



- 1 banán
- 125 g eper

- tetszés szerint turbózható vaníliával, mentával, reszelt citromhéjjal, akár egy kevés rummal, mazsolával "puncsosítható", én natúran készítettem most

Elkészítés


  1. Egy kisebb zacskóba bekészítjük a darabokra vágott epret és banánt. Egy éjszaka alatt a mélyhűtőben hagyjuk megfagyni, de bent lehet hagyni akár pár hónapot is, ha télen támadna kedvünk egy finom eperfagyira. :) 
  2. Kivéve a fagyasztóból hagyjuk pár percet felengedni, míg a darabok szétválaszthatók, de még fagyosak. Aprítógépben aprítsuk pulzáló mozgással (tehát fokozatosan) krémessé a gyümölcsöket. Akár így is tálalható, de ha még fél/egy órára a fagyasztóba visszatesszük pihenni egy kisebb műanyag tálkában, akkor szépen gombócolható. A képen cukormentes tejszínhabbal* és a kedvenc házi eperlekvárommal valamint egy levélke mentával tálaltam.
* Aki nem fogyaszt tejterméket, annak ajánlom a kókusztejszínhabot, remekül felverhető és formázható, elkészítése itt látható a 3. pontban.

Ha tetszett a recept és szívesen olvasnál hasonlókat kövess facebookon is, le ne maradj semmiről! :)

2 megjegyzés:

  1. Mármint epret és banánt nem? :) Elírtad szerintem (málna banán helyett :D )Én is igy szoktam egyébként készíteni! Nagyon finom minden gyümölccsel és pillanatok alatt kész.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazad van, most látom csak. :P Látszik mennyire várom a málna szezont. :)

      Törlés