Egyszerű, izgalmas és nagyon finom. Így lehet egy egyszerű téli ételt, mint a karfiolt egy kicsit különösebben tálalni.
2017. január 26., csütörtök
2017. január 16., hétfő
Csokis diós nem-brownie
Rémületes mennyi hülyeséget lehet olvasni az interneten. Például a brownie-ról is. Nem annyira régen egy gasztroblogon olvastam egy fejtegetést, miszerint csak a burzsujok találták ki azt, hogy olvasztott csokoládé kell a brownie-ba, hogy ezzel is a kevésbé tehetőseket késztessék nyálcsorgatásra. A blogger ellentmondást nem tűrve kijelentette, hogy bizony ez az amerikai csokis csoda szükségtelenül és feleslegesen tartalmaz olvasztott étcsokoládét, hiszen a kakaópor kakaóvaj tartalma is igazán megfelelő, megkülönbenis. Jó lesz az tejföllel, margarinnal és sütőporral, elvégre barna - barna. Hát majdnem leestem a székről. A brownie-ban legyen csokoládé, vaj, cukor és tojás, meg egy csipet só. Esetleg pár kanál liszt. Ennek ellenére ha valaki igyekszik helyettesítgetni a hozzávalókat kénytelen engedményeket tenni. Így az alábbi sütemény is inkább csak egy kakaós piskóta, de legalább kidünnyögtem magamból a felgyülemlett feszültséget. :) Finom egyébként, csak nem brownie. A recept innen van.
2017. január 9., hétfő
BBQ-s pirított kelbimbó tofuval, édesburgonyatésztával
Egyszerű, ízgazdag és nagyon finom. :) Sokan tartanak a tofutól, pedig egyszer egyszer igazán belefér. Aki pedig attól tart, hogy ízetlen ételt lehet készíteni belőle, az nagyot téved, itt a remek ellenpélda. Készítettem már tofuszeleteteket BBQ szósszal, most ismét ehhez nyúltam, csak került mellé még kelbimbó és spirálozott édesburgonya is. Remek fogás!
2017. január 4., szerda
Csirkés currys rizssaláta almával (elvihető)
Az én újévi fogalmam az volt,(noha ezt a műfajt nem különösebben űzöm, nem gondolom, hogy egy átbulizott éjszaka megváltás lenne az óév bűneitől) hogy többet főzök. Persze én is jókor találtam ki ezt: a konyhám jelenleg tizenkét fokos, és sálban-sapkában-kesztyűben azért nem akkora buli a konyhatündérkedés. Szóval most ilyen összedobós elvihető, csomagolható ételeket fogok hozni, amit "otthon-otthon" elkészítek ha éppen ráérek, fagyasztom vagy hűtöm felhasználásig, majd "otthon" csak előveszem, vagy bedobom a táskámba és irány dolgozni. :) Ez az egyik kedvencem, csirkén és almán kívül zeller és egy kis lilahagyma is került bele, igazán izgalmas és jóízű lett. A rizssaláta megnevezést pedig nézzétek el nekem: ezt a műfajt egyszerűen nem tudom másként definiálni. :) A csirkemell sütésnél a legmacerásabb módot használtam most, így szeretem a legjobban, de persze egyszerűen serpenyőben elkészítve, vagy maradék csirkemellből is nagyon finom lesz!
2016. december 28., szerda
Sajtos zabpelyhes puffancs (+videó)
Szilveszterre készülve egy nagyon egyszerű és nagyon finom sajtos puffancs receptet szeretnék megosztani Veletek. Melegen igazi olvadós-folyós sajtos élmény, de kihűlve is igazán finom. A recept alatt szintén egy rövidke videó található.
2016. december 20., kedd
Mandulás narancsos szaloncukor (+videó)
Mostanában kicsit elmaradtam a Blogkóstoló játékokkal, de erre a fordulóra ismét jelentkeztem. Tortafüggő Marisztól kóstoltam ezúttal, aminek nagyon örültem, hiszen amellett, hogy régóta követem a blogját, sok diabetikus édesség is található nála. Ezek közül választottam ezt a szaloncukrot, ami annyira jól sikerült, hogy szinte pillanatok alatt elfogyott.
Az eredeti recept itt tekinthető meg. Picit változtattam rajta, leginkább a formázását illetően, mert nem szeretek golyókat formázni. :) Az elkészítés menete egy rövid videóban megtekinthető a recept alján. :) Köszönöm a receptet, Marisz!
2016. december 18., vasárnap
Sárgarépás "mézeskalács" keksz (+videó)
A tervem egy karácsony ízű keksz megalkotása volt. És az eredmény magáért beszélt. Noha a sárgarépával a célom a puhább állag elérése volt, sajnos ez nem jött össze, viszont nagyon finom lett így is. :) Kicsit ragacsos a tészta, ezért két fólia között érdemes kinyújtani.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)