2015. október 1., csütörtök

Gesztenyés bonbon

Nagyon szeretem a gesztenyét, bár tény, hogy többnyire Karácsony és Újév között szokott nálunk előkerülni, akkor is csak sütött formában. A gesztenyemasszák pedig annyira émelyítően édesek, hogy már a gesztenyepüré is teljesen kikopott az étrendünkből. Mindezek ellenére megmaradt bennem a gesztenyeszeretet, pláne mióta láttam, hogy a Sparban kapható cukrozatlan, hámozott sült gesztenye. (Azóta az Aldiban is láttam.) Igaz kis kiszerelésben, és igaz drágán, de azért veszek néha és elmajszolgatom délutánonként. Most egy finom bonbont készítettem belőle, ami szerintem tökéletesen alkalmas arra, hogy az ízlelőbimbóinkat is átállítsuk az őszre, ne csak a ruhatárunkat. Megrögzött CH számolók vigyázzanak vele, mert még így édesítővel is elég magas a gesztenye természetes szénhidráttartalma. Csak egy kóstolónyi próbakör készült belőle egyelőre, de lesz még folytatás, vagy ha az nem, ismétlés, mert nagyon finomra sikeredett!






Hozzávalók (8 darabhoz)

- 5 dkg étcsokoládé (magas kakaótartalmú)

- 4 dkg pucolt sült gesztenye natúr (késztermék, nagyobb boltokban kapható)
- 1-1,5 dl tej (nálam házi)
- 1 kiskanál xilit
- 1 evőkanálnyi rum (vagy rumaroma)
- fél vaníliarúd (korábban már kikapartam a magjait)

Elkészítés

  1. A csokoládét felolvasztjuk (én mikróban, alacsony fokozaton 10 másodpercenként átkeverve), majd egy bonbonformát bevonunk értelem szerűen belülről csokival. Én ezt egy kis kés segítségével szoktam megtenni. Hűtőbe tesszük vagy legalábbis hűvös helyre, hogy megszilárduljon.
  2. A gesztenyét és a vaníliát beletesszük a tejbe és 10-15 perc alatt puhára főzzük. (Ha a termék puhaságától függően lehet, hogy ez több időt vesz igénybe.)
  3. A tejet átszűrjük és a gesztenyét szépen összeturmixoljuk a rummal, xilittel és kb. 1 evőkanálnyival a vaníliás tejből. (Vagy attól függ, milyen sűrűre szeretnénk.)
  4. A krémet a burokba töltjük, majd olvasztott csokival bevonjuk a tetejét. Hűtőbe tesszük, hogy megszilárduljon, majd kifordítjuk és fogyasztjuk.
A maradék vaníliás-gesztenyés tej tökéletes egy reggeli kakaóhoz, tejes kávéhoz, zabkásához vagy lehet bele csokit olvasztani, úgy vaníliás forrócsoki, de bármilyen krémhez jól felhasználható.


Egy bonbon kb. 45 kcal-t tartalmaz és 7,5 g CH-t. Az értéket a Kalóriabázis oldal segítségével számoltam ki, a termékek különbözősége módosíthatja az eredményt. Hogyha szeretnétek mindig értesülni a friss bejegyzésekről, akkor kövessetek facebookon. :)

Így néz ki belülről. Nagyon puha és krémes a töltelék. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése