Most érkeztem el oda, hogy utálom az egészet. Utálom, hogy így kell ennem. Persze ehetek mindent, de sosem érzem magam jóllakottnak és a sok zöldségtől rettenetesen felpuffadtnak érzem magam. Az agyammal persze tudom, hogy az egészségemért teszem, de nagyon természetellenesnek tűnik nekem ez az étrend. Ez az ebéd azonban nagyon finom volt. Kicsit összevissza vannak az adagok, mert tojást csak én ettem, cukkinit az öcsém is, a hús pedig a család vacsorája lesz majd. Éééés! Aki eddig nem szerette a kiszáradt csirkét, annak van egy remek tippem a sütéssel kapcsolatban (ez csak a bőr nélküli combfilékre érvényes): fordítva kell sütni.
2015. március 31., kedd
2015. március 30., hétfő
Marokkói padlizsános marha
Soha az életben nem jártam még Marokkóba (pedig szívesen mennék), így nem tudom, ilyenek-e az autentikus marokkói ízek. Mindenesetre a fűszerezésben igyekeztem a keleti konyha ízeit idézni, így már jogosabbnak érzem az elnevezést. Ez az étel nagyon finom, az íze is különleges, ám a tradicionális magyar konyhát kedvelőknek sem túl sok. (Az öcsémnek például nagyon ízlett.) Aki kicsit szaftosabban szeretné, az öntsön rá egy doboz sűrített paradicsomot. A nem diétázók pedig így vagy paradicsomosan kuszkusszal vagy tésztával tálalhatják. Remek ebéd, kifejezetten laktató. Magában 2-3 embernek tudom javasolni ezt a mennyiséget, tésztával 4-6-nak.
2015. március 29., vasárnap
Körözöttes falatkák
Minden oldalon, ahol a szénhidrát diétával foglalkoznak említést tesznek arról, hogy milyen fontos a napi ötszöri étkezés. Amióta diétázom én is érzem ezt, hiszen szinte pont a két főétkezés között éhes leszek. Ilyenkor mindenféle egészséges nasival próbálom az éhséget elűzni. Az alábbi falatka pont egy ilyen alkalomra való.
Tippek a fogyáshoz
Rengeteg okosságot olvasni az interneten. Ezek néha komikusan hatnak, néha hatásosnak bizonyulnak. Úgy döntöttem, hogy a korábbi (sikeres) fogyókúrám alkalmával szerzett tapasztalataimat megosztom itt, hiszen hátha sokaknak segítség.
![]() |
| A kép innen való. |
1. Csodafogyás nem létezik. Egyszerűen nincs. Nincs mese: kevesebbet kell enni, többet mozogni.
2. Sokat kell inni. Ha éhes vagy, igyál. Étkezés előtt igyál egy vagy két pohár vizet vagy ízesítetlen teát. Így kevesebbet fogsz enni.
3. A sikeres és tartós fogyáshoz fontos az, hogy nem szabad semmiről sem lemondani, (persze itt azért a diétáknál más a helyzet) viszont a mértékletesség nagyon fontos. A nasikat próbáljuk elfelejteni, zöldségekkel felcserélni.
4. Az édes, cukros üdítőket el kell felejteni.
5. Optikailag többnek tűnik az étel, ha kisebb tányérra halmozzuk.
6. Nekem nagyon bejött az a trükk, hogy az ételeket erősebben fűszerezem, mint korábban. Így sokkal jóllakottabbnak érzem magam. Nekem az is könnyebbség, ha szépen tálalom az ételt és sokat pepecselek vele, valahogy ettől jóllakottabb leszek a végén.
Talán általánosságoknak hangzanak ezek a pontok, de nekem tényleg bejöttek ezek a praktikák, így jó szívvel tudom ajánlani mindenkinek.
Sajtos-ajváros töltött gomba
A sajt sok írás szerint tiltólistán van, de Horváth Ilona szerint a szénhidrátértéke alacsonyabb a kelbimbónál. És mivel szeretem a sajtot, ezért elfogadom ezt a nézetet. Ez a sajtos-ajváros töltött gomba zseniálisan finom, és nagyon laktató. Én megvártam míg kicsit kihűlt, így gyönyörűen lehetett vágni is. Salátaágyon (a képen rukkola, szárzeller, paradicsom) tálaltam köretként, mert egy finom csirkemellet is ettem hozzá. Akik a pontos recepteket szeretik, talán nem lesznek oda a leírásomért, de a pontatlansága is mutatja, hogy remekül variálható ételről van szó.
Alternatíva milánóira
A szénhidrátcsökkentett üzemmód nem kicsit zavarta meg a lelkivilágomat. Az egyik első tiltólistás étel, ami beugott, az a milánói volt. Hogy fogom én ezt túl élni? Hát így: remek ötlet szerintem, hogy tésztát apró hasábokra vágott cukkini helyettesíti. Természetesen nem lesz tésztaízű, de viszonylag semleges ahhoz, hogy a feltét érvényesülhessen. Nekem nagyon bejött, a kis pálcikák vagdosása külön relaxáló volt. Természetesen nagyobbakra is lehet vágni, kinek éppen mennyi ideje van.
Tojáslepény karamellizált hagymákkal
Igyekszem kissé változatossá tenni a reggelijeimet, de a tojás abszolút uralja ezt az étkezést, hiszen nagyon tápláló, egészséges és egészen változatosan elkészíthető. Most például egy lepényt készítettem, és hogy valamivel az édesség iránti vágyamat kielégítsem, karamellizált hagymákkal spékeltem meg. Mellé sütöttem még azért magamnak két szelet bacont, de így elég is volt reggelre.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
