2015. július 5., vasárnap

Nyaraljunk!! :)

Nyaralni jó. De hoppá, mit fogok enni, ha diétáznom kell? Ez volt az első kérdés, ami az eszembe jutott, miközben a fürdőruháimat csomagoltam. A következő bejegyzésben összeszedem azokat a praktikákat, amik segítségével én is élveztem a családi étkezéseket.



Elöljáróban mondom, hogy az elmúlt évek alatt úgy adódott, hogy lakókocsival különféle kempingekben szálltunk meg, így a fagyasztásra nem volt módunk (a hűtésre is csak alkalmanként). Aki tudja, hogy fagyasztóval rendelkező szálláshelyre megy inkább próbálja előre elkészített és lefagyasztott ételekkel megoldani a nyaralási étkezését, hiszen jóval egészségesebbek, mint a konzervált társaik. (Pörkölt, különféle húsok, paprikás csirke stb.)
Ez nem egy szponzorált bejegyzés, így nem szeretnék márkákat kiemelni, de hogy mégis ne csak a levegőbe beszéljek, elárulom, hogy az Auchan áruházban vásároltam/unk, ahol elég sok konzervált, hűtést nem igénylő, elég finom ételt lehet kapni, bár ahogy szokás mennél finomabb, annál drágább. Elvileg a Tesco áruháznak van a legnagyobb diabetikus (és egyéb ételallergiás) osztálya, ott is érdemes lehet nézelődni.
Még valami: elsősorban a külföldre menőknek szánom ezeket az ötleteket, hiszen belföldön kár előre bespájzolni tartós tejeket vagy zöldségeket, mikor nagyjából ugyanazon az áron meg lehet venni az országban bárhol.

De csapjunk is bele.

Az első tanács

Lista. Nevetséges és gyerekes is talán, de tényleg érdemes kiszámolni, betervezni, hogy mikor mennyit fogunk/szoktunk általában enni, úgy sokkal költséghatékonyabb a vásárlás, és az extra holmik mellőzésével helyet lehet felszabadítani a kocsiban. Mi például erre nem nagyon gondoltunk, vissza is hoztuk a vásárolt termékek egy részét.

Reggelire

Én vittem két adagnyi zabpelyhet egy kis margarinos dobozban, a család pedig nagy tejfogyasztó, így bőven vittünk tartós tejet magunkkal. (Inkább külföldre érdemes ilyeneket vinni, hiszen Magyarországon nagyjából ugyanolyan áron tudunk tejet/kenyeret venni.) Vittünk ezen kívül tojást is (amit belföldre szintén butaság vinni, hacsak nem nagyon olcsón tudunk beszerezni), illetve tetemes mennyiségű kolbászt, és sajtokat is.

Ebédre

Kicsit kompromisszumos rész ez, pláne a levesek terén. A leves nekem olyan, mint másnak (jó, meg nekem is) a levegő. Nagyon leveses vagyok, így nem tudtam volna egy hétre lemondani róla. Szerencsére elég nagy választékban kaphatóak az instant levesporok, amik nagy részben cukormentesek (kiv. paradicsom és gyümöcslevesek). A legtöbbjében azonban van tészta, vagy zsemlekocka, ezeket körbe kell enni...
Második fogás tekintetében annyira nincs nehéz dolga az embernek: jó pár zöldségkonzervet vettünk, amikből finom főzelékeket gyártottunk, úgy, hogy hozzá tettünk pár kanál tejfölt és összekevertük, esetleg sóztuk. De ha valaki nagyon igényes össze is főzheti. A lencse, bab mindenképp jó választás, a kukorica is (magában), de még a zöldborsó sem vészes. Vittem egy adag paleó száraztésztát is, meg egy üvegcse bazsalikomos pestót. NoCarb tészta is volt nálam, de ezt elég nehezen tudtam csak lemosni, így célszerű csak akkor vinni, ha biztos van erős sugarú vízcsap. Kapható a francia lecsó is, dobozolva, ez sem rossz ízű. A húsok tekintetében sokszor csak kolbászt pirítottunk a lencsére vagy a babra, de vettünk bár igazi finomságot is, például konfitált pulykacombokat illetve kacsazúzát is.

Vacsora

Mi elég sok tasakos levest vittünk, így vacsorára is jutott egy-egy, néha az is elég volt. Vittünk konzerves húspástétomot, ezt megpirítva, paradicsomszósszal és tésztával ettük. (Én ugye a paleóval. Amikor a család ugyanígy, húspástétommal készített más, cukrot tartalmazó mártással ételt, akkor a mártásozás előtt kivettem magamnak egy kis adag pirított húst, zöldségekkel megettem.) Sajnos (vagyishát na, az ember amúgy sem enne ilyeneket, mert nem finomak, de mivel nyaralunk az alternatívák pedig problémásak ezért sajnos) a készen kapható szószok (pl. édes-savanyú, tejszínes gombás - amivel riogatni lehetne a kisgyerekeket) nagy része tartalmas cukrot, ezért azt csak a család ette, rizzsel, gnocchival vagy más körettel, nem ajánlom kicsit se a fogyasztásukat! Remek otthon elkészíthető elvihető kaja a lecsó, ami nagyon finom tud lenni, és tudjuk is, miből készül. Ezt egy befőttes üvegben a legcélszerűbb tárolni, de egy jól záródó doboz is megteszi. Vittem még ezen kívül két nagy adag megmaradt kelkáposzta főzeléket, ezek nagyon finomak voltak vacsira. Nagyon fontos itt a gondos és alapos becsomagolás. Inkább legyen rajta plusz egy réteg folpack és egy záródó műanyag zacskó, minthogy elázzon a csomagtartó teljes tartalma a paradicsomos létől!

Nasi

Ha nyaralás, akkor nasi, nálunk legalábbis ez így megy. :) Ilyenkor mehet bármi, ami amúgy fogyasztható, én vittem diákcsemegét (a mag részéből ettem, a mazsolát pedig Édesapám fogyasztja nagy szeretettel, így nem volt ebből gond), sózott és natúr magokat (a sós napraforgó egyszer az egyik krémlevesbe is került - nagyon finom úgy!), mivel a család vitt pattogtatni való kukoricát és volt mikrónk, ezért az is becsúszott egyszer. Vittem még diabetikus csokit, de az nem került végül elő.

És persze zöldség, gyümölcs

Itt megint elmondom, hogy belföldre felesleges vinni két kiló almát és egy zacskó répát... Külföldön viszont (azért országfüggő) nagy különbségek lehetnek az árakban, pláne a turistaközpontokban, ahol a látványpiacokon triplájáért adnak mindent. Szóval mi vittünk elég sok apró, piros almát (2 kilót), barackot. Az útra és ottani nasinak hámoztam és vágtam fel karalábét, répát és vajretket. Vittünk továbbá egy cukkinit is, ez serpenyőben megsütve kevés fűszerrel nagyon finom. Paradicsom, paprika szintén került a csomagtartóba, valamint még két vajretek, mert azt nagyon szereti az egész család.

Fűszerek

Általában nem szoktunk túl sok fűszert vinni az útjainkra, mert a nyaralás nálunk nem a főzésről szól, az instant termékek pedig elég ízesek maguktól is. Amit azonban akkor is viszünk, ha "nem viszünk fűszert", az a só, illetve a cukor, bár ez most ezen az oldalon teljesen irreleváns. Most vittünk magunkkal egy kevés grill zöldség fűszerkeveréket (a cukkinihez), fahéjat (a zabkásához), meg ugye a pestót, de azt már emlegettem.

Konyhai eszközök

Szintén olyan kategória, ami teljesen szállásfüggő, hogy kell-e vinni egyáltalán valamit. Mi eddig mindent vittünk a lakókocsis bolyongásainkhoz, de idén egy olyan kempingben nyaraltunk, aminek a sátrai mindennel fel voltak szerelve. Három dolgot emelnék ki mégis, ami szerintem nagyon fontos tud lenni: zöldséghámozó, sajtreszelő és tésztaszűrő. És persze nem emlegetem a többfunkciós (konzervnyitóval felszerelt) bicskát, ami ugye minden tisztességes nő retiküljének állandó lakója. Édesanyám szerint legalábbis. :)

Körülbelül ennyi lenne az ötletadós, nyaralós bejegyzés, remélem tudtam segíteni vagy ötletet adni azoknak, akik esetleg bizonytalanok a nyaralásukkal kapcsolatban. Bármi kérdést vagy kiegészítést szívesen veszek, ha tudok igyekszem válaszolni.

És végül: ne az riasszon el senkit a nyaralástól, a barátaival vagy a rokonaival töltött többnapos közös programoktól, hogy nem tud mit enni. Én is kicsit ilyen voltam eddig, de minden, tényleg minden megoldható!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése