Az avokádókrém számtalan módon elkészíthető, nálunk még a családban is megosztó ez az étel, mert két recept szerint szoktuk készíteni, attól függően én vagy édesanyám szerezte be ezt a finom gyümölcsöt. Édesanyám paradicsommal és vöröshagymával szokta összeturmixolni, meg persze különféle fűszerekkel, én a legegyszerűbb fokhagymás-citromos-sós változatot szeretem a legjobban. Most ráadásul maradt még a tökmagos mikrós zsömlémből (a receptben szereplő összes magot a tökmagliszt adta, de így elég száraz, így inkább felezzétek valami mással vagy egy pici olajat adjatok hozzá) erre kentem rá, így nagyon jól nézett ki ez a cuki zöld-ség.
Hozzávalók
- 1 érett avokádó (tényleg akkor lesz nagyon krémes, ha puha, ha kemény néhány nap alatt beérik a konyhapulton.)
- citromlé, só, fokhagyma ízlés szerint
- tálaláshoz: tökmagos zsemle, pisztácia, koktélparadicsom, bazsalikomlevél
Elkészítés
- Az avokádót ketté vágjuk, a magját kiszedjük (bele kell vágni egy nagyobb kést és szépen kiforgatni - de ki is lehet bányászni kanállal), egy evőkanállal a belsejét kikaparjuk, majd citromlével, sóval, frissen reszelt borssal és fokhagymával összeturmixoljuk. Ez így tudom, hogy nem túl pontos, de folyton kóstolgatni kell. Egyetlen szabály, hogy a citromlével nem szabad spórolni, mert ez óvja meg a gyümölcsöt a barnulástól. Én egy kisebb gerezd fokhagymát tettem bele, ez persze van akinek rettenetesen sok, én fokhagymásan szeretem.
- Hűtőben szépen eláll, de 1-2 napon belül érdemes megenni, mert bebarnul.
Ha maradna, használd el egy finom krémlevesben!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése